molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Könnyűlovassággal a nehéztüzérek ellen

2015. március 30., hétfő 09:02
Kétarcú csapat vizitál ma este a bujtosi csarnokban. A második vonalbeli ózdi férfi kézilabdázók hol remekelnek és legyőzik a Fradit, hol betliznek, és szintén otthon kikapnak a kecskemétiektől. A borsodiak a kilencedik helyről várják a soros kört, a vendéglátó NYKC pedig a tabella második fokán. A két együttes őszi, ózdi meccsét az NYKC nyerte, mégpedig igen biztosan, 45–31-re. Ez azért jó előjel. – Igazi nehéztüzérei vannak középen az ózdiaknak – kezdte az ellenfél bemutatásával Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója. – Fekete Lászlót nem kell bemutatni a szurkolóinknak, „Muki” jelenleg a Keleti csoport góllövőlistáján a harmadik helyen áll. A két szerb, Vitomir Kalics és Nebojsa Vojinovics szintén szorgalmasan lövik a gólokat. Beállósként a nagy termetű Gyuris Patrik is erőssége az ózdiaknak, miként a kapus Tóth Mihály. – Szombaton a legfontosabb feladatunk a stabil és hatékony védekezés lesz – tért rá a mérkőzésre Varga Zsolt. – A sikerünk záloga a gyors kontra lehet, egyszerűsítve: szét kell futnunk a borsodiakat. Ősszel Ózdon sikerült, bízom benne, hogy szombaton is így lesz. Szeretnénk stabilizálni helyünket a dobogó második fokán, ehhez pedig nyerni kell. Kőrizs István már kapuba állhat, a héten egyedül Braun Brúnó hagyott ki edzéseket. A többiek egészségesek és sikerre éhesek. Forrás: szon.hu

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk