molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Bronzérmes kézisek

2016. június 09., csütörtök 12:01
Megkapták a bronzérmeket a Nyíregyházi KC férfi kézilabdásai. A csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságban. Az is eldőlt, hogy több játékos távozik a csapattól. – Nagy Levente, Gubó Alex, Munkácsi Máté és Miloje Dolic már biztosan távozik, őket pótolni kell. Már folynak tárgyalások, de egyelőre még nem mondhatok neveket. Fontos szempont az igazolásoknál, hogy lehetőleg megyei kötődésű játékosokat szeretnénk szerződtetni – mondta Varga Zsolt szakmai igazgató. Dobogós lett a junior csapat is a bajnokságban. A Sportcentrumnál abban bíznak, több fiatal rövidesen a felnőtt csapatot erősítheti. – A nyíregyházi kézilabdában minél több lehetőséget kell adni fiatal, saját nevelésű fiataloknak, mert akkor tudjuk őket itt tartani, és akkor fejlődnek. Az már csak külön kuriózum lenne, ha velük sikerülne kiharcolni a feljutást – mondta Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. A bajnokságban győztes Algyő végül nem vállalta az NB I-ben az indulást, így a legjobb kieső, az Eger maradt az élvonalban. Forrás: nyiregyhaza.hu

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk