molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Szépen, csendben haladó Várda

2014. április 04., péntek 11:33
  A Nyírbátor felezheti ponthátrányát a listavezetővel szemben, nagy gyarmati lehetőség. Egy „feles” még segíthet. Mármint a nyírbátoriakon. A címvédő és jelenleg is a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport táblázatának tetején táborozó Kisvárdát négy pont hátrányból üldöző Váczi-legénység felezheti, két egységnyit faraghat a különbségen – ha legyűri a Demecsert. A listavezető ugyanis már korábban lejátszotta és bár szűken, de megnyerte a Tiszavasvári elleni fellépését, így ezúttal szabad hét végét „vett ki”. Vagyis, a szombaton hazai közegben (kezdés: 18 óra) szereplő bátoriak közelebb férkőzhetnek, míg a vendégek… Nos, az alsóházban ragadt demecseriek a minél szorosabb eredmény elérésben bizakodhatnak. Ami azt illeti, az ugyancsak szombaton, a Wesselényi-iskolában (15 óra) esedékes Nyíregyházi Főiskola-Nyírsuli – Mátészalkai MTK csata résztvevői sem villognak. A sereghajtó házigazda speciel valamennyi eddigi bajnoki összecsapását elvesztette, és a szatmári legénység is – szó szerint – csak egy fokkal áll jobban. A látogatók legalább a halvány reményt éltethetik, hogy valamelyest előremozdulhatnak a tabellán. Szinte borítékolható, amennyiben a bronzéremre hajtó Fehérgyarmat megússza vereség nélkül a szombatra kiírt debreceni túrát – már-már zsebben érezheti a medált. Eme lehetőség pedig aligha kívánja elszúrni a szatmári egylet. A női gárdák „kihagyták” az elmúlt hét végét, ezúttal viszont jelenésük lesz. A Kölcsey DSE-Nyíregyháza (7. hely) – szombaton az élmezőnyt erősítő Hajdúböszörmény otthonában törekszik bravúros eredmény elérésére. A szépen, csendben egészen a második helyre felkapaszkodó Kisvárda dolga papíron könnyebbnek ígérkezik: idegenben is győzelemre törhet az utolsó előtti Alsózsolca elleni meccsen. Forrás: szon.hu

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk