4_ 5 6 7 8 10 11

Strandfoci, sárkányhajózás és bográcsozás

2017. július 11., kedd 15:53

Öt megye, tizennégy településéről, negyvennégy csapat érkezik a csütörtök reggel kilenc órakor kezdődő strandfoci fesztiválra, Nyíregyházára.

A torna immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre, a küzdelmek a Fatum Property Kupáért zajlanak majd négy napon át. Az ország legnagyobb szervezett strandfoci fesztiválja pénzdíjas, a legjobb három csapat között kétszázezer forintot osztanak szét a szervezők.

A program egyre nagyobb turisztikai jelentőséggel bír, hiszen a közel ötszáz labdarúgót, mintegy nyolcszáz fő hozzátartozó kíséri az eseményre és Sóstóra. Nagyszerű kísérő programja lesz a focinak a szombaton megrendezésre kerülő II. Sárkányhajó verseny, melynek helyszíne a tópart. A küzdelmek a vízen 10 órakor kezdődnek, és valamikor kora délután érnek véget a végső döntővel. A verseny lebonyolításában a Sóstó-Gyógyfürdő Zrt. és „A Sport Mindenkié Egyesület” működik együtt. A sárkányhajó versennyel párhuzamban Barkács-Bogrács Amatőr Főzőversenyen is részt lehet venni – ide még várnak nevező csapatokat -, ahol a lelkes gasztronómiát kedvelők kóstolójegy megvásárlásával meg is ízlelhetik a szabolcsi ételeket.

A focit, a sárkányhajó versenyt és a főzőversenyt még további bemutatók és koncertek színesítik késő estig.