4_ 5 6 7 8 12 10 11

Felsőházban az ülőröpisek

2018. január 09., kedd 11:09

Már a felsőházi randevúkra készül a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda csapata. Az alapszakasz egy kicsit döcögősebbre sikerült, mint az elmúlt években, de most már teljes vállszélességgel a jövőre koncentrál a gárda.

A két forduló alapján így a Nyíregyháza csapata, Kikindával, Tatabányával és a Vác együttesével lép a tettek mezejére a felsőházban, míg az alsóban a Vasas, az MTK és a Nagykanizsa szerepel majd. A következő megmérettetés időpontja március 24-én, Kikinda. Itt a bejutott négyes 1 kört játszik majd. A mindent eldöntő utolsó nagy játszmákra pedig egészen május 12-ig várnia kell az ülőröplabda szerelmeseinek. A helyszín nem is lehet más, mint Nyíregyháza.

- Nem úgy alakult a kezdésünk a bajnokságban, mint azt elterveztük ebben a szezonban. Sok volt a hiányzó. Az ősszel Járosi Ferenc nem tudott velünk készülni munkahelyi elfoglaltságai miatt, most pedig Kovács Gábort kell nélkülöznünk. A nyíregyháziak alakulatát továbbra is szép számban színesítik a lányok. Ősszel Erdős Zsófia mellé érkezett Sitku Tamara és Berényi Eszter, ők már játszottak egy-egy fordulót az alapszakaszban. Igyekszünk a lehető legtöbbet készülni, ezért is iktattam be január 20-21-én hétvégén három edzést is, hogy maximálisan oda tudjuk tenni magunkat majd a pályára. – mondta Erdősné Balogh Erika, a nyíregyháziak edzője, aki hozzátette, hogy azért is fontos ez, hiszen benevezte a Nyíregyházi Sportcentrumot a február 10-i Magyar Kupára is.