molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Egy szezon, öt érem

2018. június 12., kedd 13:19

Egy szezon, öt érem - sikeres idény van a röplabdások háta mögött. A Nyíregyházi Sportcentrum ifjúsági röplabda csapata megnyerte a bajnokságot. A játékosok közül többen is öt éremmel zárták az idényt.

Diákolimpiai győzelem, felnőtt Magyar Kupa arany, bajnoki ezüst, első hely a junioroknál és az ifiknél. Szabó Lili több fiatal társával együtt szinte mindent megnyert idén. Vasárnap az ifik között sem találtak legyőzőre.

- Nagyon egységes volt a csapat, és bíztunk abban, hogy ismét nyerünk. Az első meccs szoros volt a Békéscsaba ellen, majd könnyedén vertük a Gödöllőt, a döntőben pedig az első szett után éreztük, hogy ismét bajnokok lehetünk - mondta Szabó Lili játékos.

Horváth András sem panaszkodhat. A tréner a felnőtt csapattal és a korosztályos együttesekkel is eredményes volt.

- Egy nagyon sikeres esztendő van a hátunk mögött, nem volt még ilyen, hogy az ifi és a junior csapat is bajnok legyen és a felnőttekkel is érmeket szerezzünk. A fiatalok közül a jövőben is többen a felnőttekkel készülnek majd - mondta Horváth András edző.

A hétvégi döntőben – csakúgy mint korábban – a Békéscsabát győzték le a mieink. A két egyesület minden fronton találkozott a fináléban.

- Nagyon boldog és büszke vagyok! A lányok remekül teljesítettek, nem elégedtek meg a junior győzelemmel, az ifiknél is nyerni akartak, pedig a csabaiak a felnőtt válogatott Szedmák Rékát is bevetették, de mi voltunk a jobbak! Három játékosunk, Inneh-Varga Eliza, Tóth Fruzsina és Kotormán Réka az All Star csapatba is bekerült - mondta Erdősné Balogh Erika edző.

Forrás:nyiregyhaza.hu


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk