molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Dóra kedden úszik először

2017. július 25., kedd 09:49
A vasárnapi impozáns Eyof megnyitó után az úszók, köztük a nyíregyházi Hatházi Dóra hétfőn reggel fél héttől már az uszodában kezdte a napot. Bár az első nap a Nyíregyházi Sportcentrum úszója nem versenyezett, a többiek nagyon jól kezdték meg a szerepléseket. Rögtön az első napon két arany és egy bronzérmet szerzett a magyar úszócsapat. Bercz Blanka megnyerte a 200 pillangót új EYOF csúccsal, Nagy Réka 400 vegyesen nyert, míg a női 4X100-as gyorsúszó váltó Fábián Fanni, Muzsnai Zsófia, Pózvai Kiara, Nagy Réka összeállításban harmadik lett. - A nyíregyházi Dórinak ma délelőtt a 4x100-as mixben, vegyes váltóban áll először rajthoz. Délelőtt az előfutamokat bonyolítják le, délután pedig reméljük, hogy minél több magyar versenyzőnek sikerül majd a közép- illetve a döntőben úsznia. - tette hozzá Gyula Sándor, Dóri és az Eyof úszócsapatának edzője.

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk